magnify
Home 2017 december
formats

Legyen a konyhánk pontosan olyan, amilyennek szeretnénk

Egy lakás kialakítása során igen sok minden lehet fontos, emellett pedig arra is oda kell figyelnünk, hogy maximális szinten úgy használjuk ki a rendelkezésünkre álló helyeket, amennyire csak lehet. Semmiképp sem utolsó szempont az sem, hogy mennyire szeretnénk átalakítani a már meglévő konyhánkat, pontosan azért, mert ennek köszönhetően lehet egy tervünk, amit követünk. A étkező garnitúra kiválasztása során mindenképp tartsuk szem előtt azt is, hogy a család pontosan hány főből áll, hiszen ennek köszönhetően a méretek kapcsán is könnyebb lehet dönteni. Mivel pedig számtalan olyan típus közül választhatunk, amelyek esetében az asztal kihúzható, ennek köszönhetően akár nagyobb vendégsereget is könnyedén fogadhatunk. És ez az, amire szükségünk lehet, amikor szeretnénk mindenképp olyan kényelmet kialakítani az otthonunkban, amely számunkra, a családunk számára és természetesen a barátaink számára is számtalan lehetőséget biztosít. Ha pedig készen van az átépítés, semmiképp se felejtsük el élvezni az eredményt, amiért ennyit dolgoztunk.

 
 Share on Facebook Share on Twitter Share on Reddit Share on LinkedIn
formats

Egy jól kialakított fürdőszoba fontossága

Fontos, hogy olyan mértékben alakítsuk ki az otthonunkban, amely maximális szinten megfelel az elvárásainknak és persze az igényeinknek is, hiszen ekkor fogjuk a lehető legjobban érezni magunkat. Tény, hogy sok esetben fontos lehet az is, hogy milyen a helyiség, ami a rendelkezésünkre áll, hiszen ennek köszönhetően tudunk akár helytakarékos megoldásokat is választani. A fürdőszoba szekrény kialakításán is igen csak sok minden múlhat, főleg akkor, amikor be vannak határolva a lehetőségeink. Ha pedig egyedileg gyártattuk le a bútorokat, biztosan nem kell attól félnünk, hogy nem felel majd meg az elvárásainknak. Akkor pedig, amikor már évek óta használjuk a helyiséget, pontosan tudni fogjuk, hogy továbbá milyen változtatásokat kell elvégezni, pontosan azért, mert ennek köszönhetően minden a lehető legnagyobb rendben lehet. Egy jól kialakított fürdőszoba pedig manapság már sokat segít nekünk abban, hogy kipihenjük a nap fáradalmait és valóban jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ezek a plusz befektetett energiák pedig mindig megtérülnek, éppen ezért érdemes az átalakításra is rászánni.

 
 Share on Facebook Share on Twitter Share on Reddit Share on LinkedIn
formats

Fontos, hogy a tejallergiát is megfelelő módon kezeljük

Rengeteg gyermek problémákkal küzd, pontosan azért, mert manapság már számtalan káros anyag az, ami bele kerülhet a szervezetükbe. Rövid időn belül intolerancia alakulhat ki, emellett pedig hasfájás és egyéb problémák is kialakulhatnak. Éppen ezért szülőként maximális szinten szem előtt kell tartanunk, hogy milyen megoldások jöhetnek szóba, valamint ha olyan konkrét eset forog fent, mint a tejallergia, igyekezzünk másfajta élelmiszerek után nézni. Ha pedig már egy jó pár éve tudjuk, hogy gyermekünk számára melyek azok az élelmiszerek, amelyek nem megfelelőek, sokkal könnyebben tudunk egy olyan étrendet össze állítani, amelynek köszönhetően jó lesz a közérzete, nem fog fájni a hasa, valamint egyéb kellemetlen tüneteket sem fog majd érzékelni. Tulajdonképpen csak némi odafigyelés kell ahhoz, hogy minőségi szinten rendben legyen az egész család élete, pontosan azért, mert nincs is annál fontosabb, hogy egészséges életet éljünk és olyan mértékben legyen minden a lehető legnagyobb rendben, amennyire csak szeretnénk.

 
 Share on Facebook Share on Twitter Share on Reddit Share on LinkedIn
formats

Fontos a szervezés során a megfelelő időmennyiség

Mindenképp tartsuk szem előtt, hogy a nagy napon, amikor hivatalosan is összekötjük a párunkkal az életünket, mindenképp érdemes lehet a legtöbb időt is rászánni arra, hogy mindent tökéletesen és minőségi szinten megszervezzünk. Általában persze szem előtt kell tartani azt is, hogy mekkora a költségkeret az, amit meghatároztunk, hiszen ennek köszönhetően nem kell majd semmi miatt aggódnunk. Amikor pedig az esküvő fotós is megvan, akár néhány próba kép is készülhet, ennek köszönhetően pedig egyáltalán érnek majd minket kellemetlen meglepetések. Amikor pedig már a nagy napon vagyunk, mindenképp hagyjunk kellő mennyiségű időt a fotózásra és csakis egymásra koncentráljunk a párunkkal, hiszen ezeknek a különleges pillanatoknak valóban csakis ez a lényege. Nem csak azért, mert sosem ismétlődnek majd meg újra, de arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a képek kapcsán is fontos, hogy pontosan olyan hangulatban legyünk, amire szükség van a minőségi és valóban tökéletes eredményekhez. A későbbiek során pedig igen csak jó érzés lesz ezeket visszanézni.

 
 Share on Facebook Share on Twitter Share on Reddit Share on LinkedIn
formats

Egy házibuli alkalmával a kanapé is megsérülhet

Ha egy házibulit szervezünk, sajnos számolnunk kell azzal, hogy nekünk kell majd a takarítást is elvégezni. Persze ha van segítségünk, ez egyáltalán nem lesz nehéz feladat, azonban vannak olyan esetek, amikor mindenképp profi szakmai segítségre lesz szükségünk. Hiszen könnyedén előfordulhat, hogy esetlegesen az ülőgarnitúrára folyik ki némi ital, vagy éppen kerül rá olyan étel maradék, ami foltot hagy. Ekkor házilag is megpróbálhatjuk orvosolni a problémát, azonban ha ez nem segít, mindenképp a kárpittisztítás ára lehet az, ami szóba jöhet. Nem csak azért, hogy a lehető legnagyobb mértékben óvjuk és védjük a szövetet, de ezen felül az sem utolsó szempont, hogy semmi féle folt ne maradjon az ülőfelületen. Ha pedig kérdésünk van, hogy milyen módon lehet ezt kivitelezni, mindenképp vegyük fel a kapcsolatot az adott céggel, akik nem csak pontos árakkal tudnak nekünk szolgálni, de választ adnak arra a kérdésünkre is, hogy pontosan mikor is tudják elvégezni a munkát és ez mennyi időbe fog majd beletelni.

 
 Share on Facebook Share on Twitter Share on Reddit Share on LinkedIn
formats

Kézműves gyümölcsös csokoládékrémmel töltött bonbon

A receptúra nem bonyolult, lényegében csokoládé és gyümölcspüré. A titok a megfelelő alapanyagok kiválasztásában és a kézműves feldolgozás módjában rejlik. Sokféle csokoládét teszteltünk, grammonként változtattuk az arányokat újra és újra, lépésről lépésre finom hangoltuk az ízprofilt. Játszottunk a kakaó tartalommal, figyeltük a kakaóvaj arányát és a különböző termőhely szelektált csokoládék egyedi ízjegyeit.
Amikor megkóstolod, érzed a kakaó telt ízét, a pörkölés aromáját. Ízvilága jellegzetesen fűszeres, gyümölcsös. Egyszerre krémes és intenzív. Kiváló összhangot alkot enyhén savas gyümölcsökkel, a kávéval és különböző fűszerekkel. Ezért kerül a DantoniChocolate málnás-, egzotikus gyömbéres és karamellás almáspite kézműves csokoládé bonbonjaiba.
Végül az Arriba csokoládét választottuk, ami az egyik legfinomabb single origin kakaóbab fajtából készül. Az Arriba kakaóbab Ecuadorban őshonos; nevét a termőterületről kapta, ahol először felfedezték. Ma már Ecuador több vidékén is termesztik, így Los Rios, Manabi és Guayas tartományokban is. Fajtája szerint Forastero nacional, minősége kitűnő. A tejcsokoládék kakaótartalma általában 28-33% között mozog. Az Arriba ebben is kivételes, hiszen kakaótartalma 39%.Kellemes gyümölcsös és fűszeres íze, magas kakaótartalma miatt számomra a legkülönlegesebb kézműves csokoládé bonbon alapanyag. Ha még nem kóstoltad, itt az ideje, hogy megtedd.
Kézműves gyümölcsös csokoládékrémmel töltött bonbon
A receptúra nem bonyolult, lényegében csokoládé és gyümölcspüré. A titok a megfelelő alapanyagok kiválasztásában és a kézműves feldolgozás módjában rejlik. Sokféle csokoládét teszteltünk, grammonként változtattuk az arányokat újra és újra, lépésről lépésre finom hangoltuk az ízprofilt. Játszottunk a kakaó tartalommal, figyeltük a kakaóvaj arányát és a különböző termőhely szelektált csokoládék egyedi ízjegyeit.
Amikor megkóstolod, érzed a kakaó telt ízét, a pörkölés aromáját. Ízvilága jellegzetesen fűszeres, gyümölcsös. Egyszerre krémes és intenzív. Kiváló összhangot alkot enyhén savas gyümölcsökkel, a kávéval és különböző fűszerekkel. Ezért kerül a DantoniChocolate málnás-, egzotikus gyömbéres és karamellás almáspite gyümölcsös csokoládé bonbonjaiba.
Végül az Arriba csokoládét választottuk, ami az egyik legfinomabb single origin kakaóbab fajtából készül. Az Arriba kakaóbab Ecuadorban őshonos; nevét a termőterületről kapta, ahol először felfedezték. Ma már Ecuador több vidékén is termesztik, így Los Rios, Manabi és Guayas tartományokban is. Fajtája szerint Forastero nacional, minősége kitűnő. A tejcsokoládék kakaótartalma általában 28-33% között mozog. Az Arriba ebben is kivételes, hiszen kakaótartalma 39%.Kellemes gyümölcsös és fűszeres íze, magas kakaótartalma miatt számomra a legkülönlegesebb kézműves csokoládé bonbon alapanyag. Ha még nem kóstoltad, itt az ideje, hogy megtedd.

 
 Share on Facebook Share on Twitter Share on Reddit Share on LinkedIn
formats

Ha egy szuper jóga-stúdiót keresel Budapesten

Ha egy szuper jóga-stúdiót keresel Budapesten, és a testi felfrissülés mellett mentális és szellemi egészségedért is tennél, látogass el a Dharma Jógastúdióba, az Oktogonhoz közel. Kezdők, és már haladó jógázók is megtalálják a számukra ideális jóga-típust nálunk, legyen szó akár astanga, hatha, baba-mama vagy hot jógáról többek között, mindenki megtalálja a kedvencét, ami segíti a stresszoldásban és az ellazulásban. A Dharma egy összetett, gazdag jelentéstartalommal bíró kifejezés a buddhista és indiai hitvilágban. A hinduizmusban elsősorban egy mindent átjáró erkölcsi törvényt, igazságot jelent, ami minden élő és létező dolgot irányít az univerzumban. A buddhizmusban Buddha, mint történelmi személy tanításainak összefoglaló megnevezése a Dharma. Ha kímélő, mégis teljes testet átmozgató jógára vágysz, a hathát neked találták ki. Ebben a tradícionális irányzatban az ellentétes erők harmonizálására törekszik a test, a szellem és a lélek kiegyensúlyozása által. Ha maradnál ezen a vonalon, de valami dinamikusabbra vágysz, a vinyasa flow vagy power flow jóga lesz a kedvenced, ami a hathára épül, ahol a kitartott jógapózok statikusságát az ászanák folyamatos, légzéssel összehangolt egybekapcsolása váltja fel. Természetesen weboldalunkon minden információt megtalálsz egyéb irányzatainkról és oktatóinkról is. Jóga után pedig szaunázhatsz is nálunk, hogy az ellazulás élménye teljes legyen.

 
 Share on Facebook Share on Twitter Share on Reddit Share on LinkedIn