kárpitos árak

kárpitos árak

Egy bútor felújítása esetén nagyon fontos, hogy ez pontosan mennyibe is fog nekünk kerülni. A kárpitos árak igen sok mindentől függhetnek, többek között az elvégzett munka mennyiségétől, valamint annak bonyolultságától is. Az sem mindegy, hogy a felújítás során, milyen alapanyagokkal dolgoznak a szakemberek, valamint hogy konkrétan milyen fajta bútorról van szó. Természetesen a kisebb bútorok olcsóbban javíthatók, valamint egy esetleges apróbb szakadás is igen olcsón eltűntethető. Amennyiben antik bútorunk van, amelyet szeretnénk teljes egészében felújítani, mindenképp kérjünk a szakembertől egy helyszíni kiszállást, hiszen csakis ebben az esetben tud olyan árat mondani számunkra, amely teljes mértékben pontos. Ugyanis az antik bútorok teljesen más folyamat szerint újíthatóak fel, sok esetben a vázig le kell bontani az ülő felületet. Amennyiben pedig egy sarok ülő garnitúrát szeretnénk áthúzatni, minimum a pontos méreteket adjuk meg, hogy a szakember megfelelő mértékben tudjon kalkulálni.