Ma már sokkal több lehetőség rejlik a közterületi és persze a közösségi médiában is, mind gondolnánk, éppen ezért marketinges szempontból mindenképp érdemes kihasználni ezeket a lehetőségeket. A remarketing facebook két olyan szó, amelyek manapság már igen csak össze fonódtak, ennek köszönhetően pedig együtt érdemes őket használni. A legjobb változat, amikor a hagyományos remarketinges megoldásokat a közösségi médiában használjuk, hiszen ez a portál az, amelyet manapság a legtöbben látogatnak, éppen ezért itt érdemes hirdetni. De ha már hirdetést adunk fel, akkor igyekezzünk megtalálni azt a csatornát és azt a célközönséget, akik maximálisan érdeklődnek a termékünk, vagy éppen a szolgáltatásunk iránt. Mivel pedig minden esetben a honlapra látogatókat követjük nyomon, így sokkal nagyobb az esélyünk arra, hogy megtaláljuk azokat a potenciális vevőket, akik a későbbiek során biztosan vásárolni fognak nálunk. Így pedig bevételeink is növekedni fognak. És ez a cél, amikor egy marketing kampányt elindítunk.