LED szalag

LED szalag

A reklámiparban igen nagy szerepe van a világító reklámoknak. A LED szalag széles felhasználásának köszönhetően a szakembereknek már arra is lehetőségük van, hogy a szalagokat különféle világító dekorok elkészítéséhez használják fel. Ez a fajta megoldás nagyon jól mutat egy autódekor esetében, hiszen könnyedén elrejthető, valamint megfelelő mennyiségű fényt biztosít a reklám számára. Ezen felül világító dobozok elkészítése során is tökéletesen használhatóak, könnyű felszerelésének köszönhetően igen kedvelt ezen a területen. Amennyiben például világító habbetűkre van szükség, a LED szalag szintén nagy segítségünkre lehet, hiszen a betűk körvonalát megfelelő kiépítés esetén tökéletesen követni tudja. Ezen kívül pedig boltok polcainak megvilágítására, valamint lakberendezési trükként is nagyon jól funkcionál egy megfelelően felrakott LED szalag. A hozzá kapott távirányítónak köszönhetően pedig a vezérlése is könnyedén megoldható. Élettartama miatt pedig ára igen kedvezően alakul még komplett szettek esetében is.