Manapság nagyon fontos, hogy mit és kivel gyártatunk le. Mindig figyelnünk kell arra, hogy olyan gyártókat válasszunk, akiben teljes mértékben megbízunk. Mindenképp győződjünk meg arról, hogy a beszállító, akit választani szeretnénk, biztos anyagi háttérrel rendelkezik, és teljes mértékben ért ahhoz, amit csinál. Ha nincs megfelelő szakmai ismerete, akkor könnyen készíthet olyan eszközt, ami később sok fejtörést okozhat.

Az interaktív táblák felhasználási területe egyre tágabb, már az oktatásban is felmerültek rá az igények. Így az oktatók is emelhetik a színvonalat a tanításuk során, és a nehezebben tanítható gyermekeknek is könnyebbség lehet, egy számukra bonyolult anyag megértése.
A mai piacon, mely napról napra egy gyorsabban fejlődik, rengeteg gyártó van jelen, aki interaktív táblák készítésével foglalatoskodik. Ezek mellett általában a kínálatukban megtalálhatunk különféle projektorokat és modern képalkotó rendszereket.

Érdemes olyan gyártókat megkeresnünk, akik kifejezetten az interaktív táblák gyártására szakosodtak, hiszen ebben az esetben sokkal nagyobb figyelmet képesek fordítani a termékeikre. Természetesen az is előfordul, hogy az interaktív táblát árusító cég ne gyártja az adott terméket, csupán forgalmazza. Ebben az esetben sincs túl nagy probléma, viszont mindenképp figyeljünk oda a termék származási helyére, és a különféle alapanyagokra. Nagyon fontos, hogy megbízható, és jó minőségű anyagok kerüljenek felhasználásra, és mindenképp legyen rá valamiféle garancia, hogy meghibásodás esetén ne érjen minket anyagi kár.

Fontos, hogy mindenképp hallgassunk meg egy szakértői véleményt, az adott termékkel kapcsolatban, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy az adott felhasználási területre megfelelő terméket választunk. Mindenképp fogadjuk meg a szakértői tanácsokat.